Legkeresettebb alkotók
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Gábor Jenő keresett alkotó
    Gábor Jenő
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László

Kontuly Béla Tanulmányok

  1. Kontuly Béla - Gladióluszos csendélet
    1. Hátoldalon: College Art Association New York Kontuly Béla Budapest, Szeréna út 8/A Gladiólusz csendélet 500 P
      Kiállítva: Kontuly Béla emlékkiállítása, Ernst Múzeum, 2004. január 21.-februar 18.
  2. Kontuly Béla - Keresztelő Szent János prédikációja
    1. Kontuly Béla művészetének kiteljesedése, a műgyűjtők körében ma is a legnagyobb elismerést kiváltó festői korszaka az ún. római iskola kialakulásához kötődik. A Római Magyar Intézet megalapítása idején, az 1928/29-1929/30-as tanévekben, az első ösztöndíjas művészcsoport (Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Molnár C. Pál) legfiatalabb tagjaként tartózkodott az Örök Városban. Itt látta először eredetiben - Alfredo Casella zeneszerzőnél járva vendégségben - Felice Casorati újrealista festményeit, amelyekre Gerevich Tibor professzor hívta fel a figyelmét. Gerevich még 1921-22-ben figyelt fel a novecentismo torinói és milánói művészeire, akiket azután terjedelmes - reprodukciókkal kísért - cikkekben mutatott be a magyar művészeti folyóiratokban. 1930-ban a Velencei Biennálén - melyen az új magyar római ösztöndíjasok is részt vettek, bár Kontuly ekkor még csak látogatóként - az olasz újrealizmus reprezentatív alkotói (Bernardino Palazzi, Antonio Donghi, Carlo Carr?, Lorenzo Gigli, Cagnaccio di San Pietro, Guido Trentini) számos művel szerepeltek, Casorati egymaga 14 képpel. Rajtuk kívül a Weimari Köztársaság veristái, s főként a müncheni mágikus realisták (Georg Schrimpf) több festményével is szembesülhetett a minden újdonságra éhes, elsősorban klasszikus értékek után kutató fiatal festő-ösztöndíjas. Carr?tól és Capogrossitól leste el, hogyan lehet egy csoport-kompozícióban szimbolikussá tenni egy gesztust, jelentéssel áthatni a megfelelő alakot. Donghitól a drapériakezelés monumentalitását. Casorati iskolájától az akt, a tárgyak fénnyel telített modellálását.Mint azt a Keresztelő Szent János prédikációja című olajfestmény is mutatja, a kortárs olasz realizmussal párhuzamosan a kora-reneszánsz itáliai művészet is alapvető élményt jelentett a római ösztöndíjasok számára. Piero della Francesca vagy Pollaiuolo finoman ívelt kontúrokkal játszó képmásai köszönnek vissza a kép jobb oldalán álló, lágy tónusokkal ábrázolt női profilban vagy reneszánsz öltözető kísérőiben. A kép színvilága is közel áll a quattrocento firenzei festészetéhez.Ez azonban nem hat zavaróan, mert "nem lett - fogalmazott Gerevich - archeológiai utánérzője a klasszikus művészetnek". A régi mesterek másolása, átírása, illúziója Giorgio de Chirico és Carr? óta külön divattá vált a novecento festői gyakorlatában. Míg Oppi és Funi az antikokat és a klasszikus reneszánsz mestereit dicsérte, Carena Girogionéért, Ferrazzi a manieristákért rajongott, Janni, Kontuly vagy Molnár-C. Pál a firenzei primitívekért. Kontuly olaszországi utazásainak tapasztalatait kamatoztatva 1930-40 között alkotta meg új, egyre egyénibb stílusú kompozícióit, amelyeken a figurák sematizáló kialakítása, a jelképpé magasztosuló tárgyak és az érzékenyen összeválogatott színek távolságtartó, hűvös képi világba illeszkednek. A kortársak közül Genthon István látta meg először (1935), hogy ebben a művészi szemléletmódban "a formák absztrakt rendjének új megszervezése, a kompozíció fogalmának tisztázása" jelenti a fundamentumot. A Kontuly Béla művészete ezáltal tökéletes példája lett a húszas-harmincas évek Európájában korjelenséggé váló realizmusnak.Kontuly 1930 utáni festészetének "határozott kontúrjai, tiszta színei" 1933-36 között differenciáltabbakká váltak. Az új, opálos színvilág, a fénnyel telített tér a tájképek és a vallásos témák kifejtésénél különös élményt nyújt, mert szinte imaginárius, víziószerű hatást kelt. Mint azt Varjú Elemér az 1936-os, Ernst Múzeumban tartott gyűjteményes bemutató kapcsán kiemelte, Kontuly a képen a "szabályos, józan formákat jól egyezteti össze a figurális mintázás érzékeny plasztikájával. Az élő test finom átmeneteinek éreztetése, gondos átszellemített kezelésük különösen jól érvényesül a rideg, mértani formák környezetében".A fénnyel átitatódó, lágy tónusfokozatokkal megoldott testfelület és a kemény éllel lekerekített testkontúr kettőssége Casorati festészetének is lényeges eleme. Ugyancsak tőle vette át Kontuly a testek sematizáló, leegyszerűsítő megjelenítését, a minimalizált mozgást, amely még inkább hangsúlyossá teszi, hogy a képen "mindent a kompozíció szigorúsága hat át", s még jelentéstelibbé teszi az izolált gesztusokat. Kontuly ezeken a táblaképein jutott el fokozatosan a falképstílus szűkszavúsága, monumentalitása irányába, amelyet reprezentatív muráliáiban kamatoztatott, amelyekkel - mint azt a párizsi világkiállítás aranyérme is bizonyítja - nemcsak itthon, Gerevich környezetében, de külföldön is elismerést vívott ki.

      KIÁLLÍTVA
      - CLVIII. Csoportkiállítás, Ernst Múzeum, 1936. február (kat. sz. 29.)
      - A László Károly-gyűjtemény, Műcsarnok, 1996 (kat. sz. C/13.)
      - Kontuly Béla emlékkiállítás, Ernst Múzeum, 2004. január-február (kat. sz. n.)

      REPRODUKÁLVA
      - Izenet, 1934. március
      - A László Károly-gyűjtemény, Műcsarnok, Budapest, 1996 (C/13. repr.)
      - Bizzer István, Kontuly Béla, Mikes Kiadó, Budapest, 2003 (41. repr.)
      - Kieselbach Tamás, Modern magyar festészet 1919-1964, Kieselbach Galéria, Budapest 2004 (976. repr.)
      BI

  3. Kontuly Béla - Fehérruhás kislány bohóccal
    1. Kontuly Béla az első ösztöndíjas művészcsoport tagjaként töltött két tanévet 1929-30-ban a Római Magyar Intézetben. A magyar művészeti folyóiratokban megismert olasz Novecentismo alkotásait eredetiben itt látta először. A még stíluskereső festőt lenyűgözte, ahogy ezek a művek együvé forrasztottak klasszikumot és modernséget, demonstrálva az avantgarde utáni korszak igényét a klasszikus műveltség és a realizmus korszerű, immár a formabontó kísérleteket is magába olvasztó újragondolására.
      1930 körül a magyar művészetben már évtizedes hagyománya volt az újklasszicizmusnak. A Szőnyi-kör - mely összekötő szerepet játszott az 1919-20-szal kiiktatódott magyar avantgarde és az új formai követelmények között - vezető mesterei éppen Kontulyval egy évben nyertek stipendiumot Rómába. Kontuly főiskolás évei alatt készített grafikái arról tanúskodnak, hogy inkább e kör "múzeumi festészete", semmint kubo-futurista előadásmódja tett rá mély benyomást. Rómában Sironi, Oppi, Casorati festészetében is - a monumentalitás, az összegző szín és formaképzés mellett - a reneszánsz alkotásokból ismerős attribútumok, környezeti elemek felhasználási lehetőségei vonzották. Külföldi tapasztalatait kamatoztatva 1930-40 között alkotta meg új kompozícióit és arcképeit, amiken a jelképpé magasztosult tárgyak és a rendkívül érzékenyen válogatott színek egy kemény, objektív képi világot teremtettek. Ez a kifejezésmód az egyik legtökéletesebb hazai példája lett az 1920-30-as években Európa szerte korjelenséggé vált realizmusnak.

      Az 1937-ben festett, elegáns leányarckép jellemző darabja Kontuly biztos technikai felkészültséget, színérzéket és stílusérzéket mutató érett művészetének. A fotel zárt, geometrikus felépítése, architekturális befoglaló formaként való megjelenítése, s főként erős síkban tartása még a római ösztöndíjat követő néhány év alkotásaira emlékeztet. A figura homogén színfelületek által tagolt képi térben foglal helyet. A mozgalmas redőzetű ruhában, fényben megcsillanó loknikkal, pontosan kidolgozott, szinte tárgyi mivoltában ábrázolt lányalak a művész 1936-37 folyamán kikristályosodott stílusát jelzi. Miután ekkoriban magántanítványaival rendszeres természettanulmányokat folytatott, "valósághűbb", plasztikus modellálásra törekedett. Az atmoszférikus hatások helyett azonban a racionálisan mérlegelt színkompozíció teremti meg a kép egységét. Kontuly legnagyobb erénye itt mutatkozik meg - színérzéke, melynek révén - a kontraszthatás és a dekorativitás mellett - a telt színek legfinomabb különbségeire építve volt képes meghökkentő térhatást elérni.
      Az európai realizmuson belül a Novecentismo, melyből Kontuly a leginkább merített, a tárgyiság hangsúlyozásában elsősorban nem az esetleges, a tökéletlen, a groteszk sokszor társadalomkritikai élű felmutatására törekedett. Az ábrázolt tárgyiságon túl többnyire képzelt és idealizált valóságot mutattak be. Főként a modell érzékletes tekintetén, mozdulatán keresztül. Vagy klasszikus figurális kompozíciókat alapul véve (esetleg egyenesen allegóriát ábrázolva, mint Funi), közvetlenül utaltak vissza az itáliai gyökerű európai művészet (és kultúra) nagy korszakaira, ideáljaira.
      Kontuly sem verista módon koncentrált a tárgyi valóságra. A tárgyilagos bemutatáson keresztül (elsősorban a gyermekjátékok attributív szerepeltetésével) egy másik valóságba illesztette be modelljét, a gyermekek játék-világába. A kislányt egy hatalmas cinóberpiros fotel - olykor a reneszánsz festményekről átemelt drapéria (Csíkosblúzos lány, Kieselbach Gyűjtemény) - vágja el a környező világtól, körülöleli, s játék babának tűnteti fel, amint divatos fehér, ünnepi öltözékében, fürtökbe rendezett aranyhajában a masnival, mesterkélt tartásban ül. A merevséget, melyet mintha fényképész kamerája kényszerítene rá, a könnyedén felhúzott lábak és a szelíd, poétikusan ábrándos arcvonások sem enyhítik. A kép hangsúlyozottan nem természetes élethelyzetet örökít meg. Kontuly felfogásában ugyanis a művészet nem egy időpillanatot rögzít, hanem a megalkotottságról, a szellemi atmoszféra megteremtéséről, a tárgyhasználat átírásáról, ismerős tárgyi világok új kontextusba helyezéséről szól.
      Érdekes módon ennek a festészetnek nem az arisztokrácia vagy a nagypolgárság volt szenvedélyes gyűjtője, megrendelője, hanem a városok és az államigazgatás vezető tisztviselői, szakemberei (jogászok, építészek). Kontuly arcképei őket és családtagjaikat ábrázolják, legtöbbször díszruhájukban, munkaeszközeikkel vagy játékaikkal körülvéve. A latin nyelvű, életkort jelző régies felirat éppúgy jellegzetes kelléke ezeknek a képeknek, mint a modern életvitelt jelző art deco bútorzat. Ez a megrendelői réteg ugyanis nemcsak hagyománytiszteletének, de divatos életvitelének a bemutatására is törekedett, hogy életszeretete éppúgy, mint társadalmi pozíciója kifejezésre jusson.

      KIÁLLÍTVA
      Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, 1940. IV-V. (kat. sz. 349.)
      Arcképkiállítás, Műcsarnok, 1941. XI. (kat. sz. 343.)

      IRODALOM
      (Szerk. Hulten, Pontus) Les Realismes 1919-1939. Centre Georges Pompidou, Párizs - Staatliche Kunsthalle, Berlin, 1981.
      Michalski, S., Neue Sachlichkeit. Benedikt Taschen Verlag, Köln, 1992.
      (Szerk. Gálig Z.) Az expresszionizmus után. Új tárgyiasság és új klasszicizmus a magyar művészetben. Szombathelyi Képtár, 1992.
      Bizzer István, Kontuly Béla. (Monográfia) Mikes Kiadó, Budapest, megjelenik 2003-ban.
      BI

  4. Kontuly Béla - Gyermearckép ( ifj. Pacher Béla portréja )
    1. Kontuly Béla festői életművét az elmúlt években - elsősorban a Szombathelyi Képtár 1992-es, a magyar posztexpresszionizmust bemutató kiállítása óta - mind a művészettörténeti kutatás, mind az aukciók közönségének egyre fokozódó figyelme övezi. Indokolt fejleménye ez annak az érdeklődésnek, mely a két világháború közötti magyar festészet eddig méltatlanul elhanyagolt újklasszicista vonalának felfedezéséből fakad. Kontuly művészete tökéletes illusztrációja lehet ennek a letisztult, hűvösségig elegáns festészetnek. Képei nem csak a korabeli olasz impulzus, elsősorban Felice Casorati és Ubaldo Oppi hatásáról árulkodnak, de párhuzamba állíthatók a német új tárgyias festészet számos műalkotásával is.

      Az európai művészet a 20-as évekre túljutott a tradicionális kereteket felszámoló formai újítások, kifejezésbeli kísérletek korszakán. A lecsendesedés, lehiggadás ideje következett. A hagyományos festői értékek visszakerültek státuszukba, a közvetíteni kívánt tartalom, a mesterségbeli tudás, a kiérlelt, lezárt kompozíció újra fontossá, a kvalitás mércéjévé vált. A józan, szigorú, leíró jellegű formaadás, a hangsúlyos, éles körvonal egyszerre jellemzi a korabeli festők modorát, soroljuk őket - hazájuk földrajzi elhelyezkedésétől függően - akár az Art Deco, a Novecento Italiano vagy a Neue Sachlichkeit követői közé. Az alkotók szinte soha nem látott kedvvel fordultak az emberi alak művészi újrafogalmazásának problémája felé. Az irányzat legkedveltebb, szinte programszerű műfaja a portré lett, ezen belül is rendkívül népszerűvé vált a gyermekek ábrázolása. E képek, általában révedő, szomorkás szemű szereplői, gyermekjátékok között tűnnek fel. A vizsgált festmény nem csupán a téma választásban, de a kompozicionális megoldások, a kolorit, a formaadás és a festői modor jellegzetességeinek tekintetében is kitűnően reprezentálja a korszak újklasszicista irányvonalát. A frontális beállítás és a kép szerkezete az állandóságot, az esetlegességgel szemben a kiérlelt biztonságot sugallja. Alkotója kerülte a mozgalmas, dinamikus megoldásokat, a képelemek az átlók helyett a függőleges és vízszintes irányt hangsúlyozzák. A fiú alakja, a háttér építészeti elemei és a közöttük feltűnő tájrészletek két keskeny sávja a függőleges irányt jelölik ki, párhuzamosaik a rendezettség érzetét közvetítik. Kontuly többször alkalmazta azt az itt is feltűnő megoldást, ahogy a figura mögé egy semleges, homogén síkot -drapériát vagy építészeti részletet - helyez, és e mellett egy vagy két keskeny sávban felhasítja a teret a külvilág felé. Ezt a kompozíciós sémát látjuk az 1930-ban készült, a Kieselbach gyűjteményben lévő Proletár lány és a pécsi Janus Pannonius Múzeum Árvák című képén is.
      A teret illetve az ábrázolt formákat határoló síkok szinte a bauhausos festők megoldásait idéző, konstruktív kezelése fontos jellemzője Kontuly festészetének. 1935-ben, az izmusok formabontó stílusát bírálva, saját művészi hitvallásának összefoglalását adja egy újságírói kérdésre adott válaszban: "A közelmúlttal szemben az erkölcsösségig szigorú rajz, a lezárt, szinte építészeti formák keresése, a tárgyak lokálszínével, mint képelemekkel való tudatos bánás, általában a kép "megépítése" a cél." Kontuly tehát a készülő festményt egy logikus egység elérése érdekében formálja, amelyben az ábrázolt elemek egyenrangúak és helyüket a konstrukció belső szabályrendszere jelöli ki. Többek között ezzel a tudatos képszerkesztési alapállással magyarázható, hogy láthatóan keresi azokat az alkalmakat, mikor képeinek szövetébe hangsúlyos feliratokat illeszthet. Ezt nem kizárólag portrékon, de csendéleteken is alkalmazza. A képünkön olvasható antikvabetűs, latin nyelvű szöveg a készítés idejét és a modell életkorát rögzíti. A klasszikus portrék gyakori elemét Holbein mintájára , a fej által kijelölt függőlegestől balra és jobbra helyezte el. Hitelesít, emlékeztet, dokumentál, de egyben tudatosítja a modell rögzített vonásainak idővel elillanó voltát is. Az írott szöveget közvetettebb módon is felhasználja az ábrázolt jellemzése érdekében. A kép jobb sarkába vetett könyv jól látható címe nyilván hasonló módon ad személyes, csak a hozzátartozók számára feltáruló információt a modellről, mint híres önarcképén a polcon álló könyv gerincén végigfutó Mereskov felirat.
      Kontuly festészetének talán legmegkapóbb jellemzője műveinek egyéni, rendkívül artisztikus, tompa koloritja. Képünket egyöntetű, barnás tónusú színvilág jellemzi, leheletfinom tónusátmenetekkel, végletesen eldolgozott felülettel. A festői mentalitás józansága, hűvössége dominál. Távolságtartást sugall, de sokszor, mint a csipkegallér és a kézelő minuciózus kivitelezésével, a holland XVII. századi realisták módjára hirdeti a mesterségbeli tudást, lelkiismeretességet és a részletek iránti odaadó figyelmet.
      Kontuly gyermekportréja az életmű legjobb korszakából származó, kiemelkedő munka. Kitüntetett helyét többszöri kiállítása valamint a korabeli és a későbbi reprodukálások is bizonyítják. Megfestése illetve a 30-as évek kiállításai óta először tűnik fel a széles közönség előtt. Illusztrálja festőjének kvalitásait és a magyar művészet történetének újklasszicista, újtárgyias irányzatának egyre nyilvánvalóbbá váló értékeit.

      Kiállítva:
      III. Nemzeti Képzőművészeti kiállítás. 1935 márc. 24- máj. 15. Műcsarnok. Katalógus, 12.l.

      Reprodukálva:
      Új Magyarság Vasárnapja, 1935 április 7.;
      P. Szücs Julianna: A római iskola. Budapest, 1987. 130. Kép

      Irodalom:
      Zwikl András: Kontuly Béla (Miskolc, 1904-Budapest, 1983) in.: Felfedezett és felfedezésre váró életművek. Konferencia 1995. Szombathelyi Képtár. Szombathely, 1998.
      P. Szücs Julianna: A római iskola. Budapest, 1987.
      MP

  5. Kontuly Béla - Kislány, háttérben görög vázával
    1. Az első világháborút követően az európai művészet túljutott a tradicionális kereteket felszámoló formai újítások, a radikális kísérletezések korszakán. A lecsendesedés, lehiggadás ideje következett, mikor az újdonság ereje nem jelentett automatikusan művészi értéket, s mikor a hagyományos festői kvalitások visszakerültek korábbi státuszukba. A mesterségbeli tudás, a kiérlelt, lezárt kompozíció újra fontossá vált, ismét dicsőséget jelentett múzeumi művet alkotni. A művészettörténet nagy korszakainak tisztelete, festői tanulságainak felhasználása már nem volt megvetendő, sőt, szinte kötelezővé vált a hajdan volt nagyok tanulmányozása és a múzeumi remekművekből való merítés. A reneszánsz mesterek, vagy éppen Rembrandt alkotásai mintaként lebegtek a fiatal művészek szemei előtt.
      A húszas évek folyamán Európa-szerte hasonló festői tendenciák bontakoztak ki. Józan, szigorú, leíró jellegű formaadás, a hangsúlyos, éles körvonal egyszerre jellemzi a korabeli festők modorát, soroljuk őket - hazájuk földrajzi elhelyezkedésétől függően - akár az Art Deco, a Novecento Italiano, a Neue Sachlichkeit vagy az Újklasszicizmus követői közé. Az alkotók szinte soha nem látott kedvvel fordultak az emberi alak művészi újrafogalmazásának problémája felé. Az irányzat legkedveltebb, szinte programszerű műfaja a portré lett, ezen belül is rendkívül népszerűvé vált a gyermekek ábrázolása.
      Kontuly most bemutatott festménye nem csupán témájában, de a kompozicionális megoldások, a kolorit, a formaadás és a festői modor jellegzetességeinek tekintetében is kitűnően reprezentálja a korszak újklasszicista irányvonalát. A frontális beállítás és a kép szerkezete az állandóságot, az esetlegességgel szemben a kiérlelt biztonságot sugallja. A belső tér megnyitása a természet felé, a drapériával letakart bútor beállítása reneszánsz portrék képi emlékeit idézik fel a nézőben. A kislány körül elhelyezett tárgyak, a kép beszélő attributumai a festészet évszázados hagyományaira utalva szólalnak meg. A labda, gömb-formájával a tökéletesség jelképe, a drapérián elhelyezett könyv a tudás, a görög váza klasszikus nőábrázolásai az örök szépség szimbólumaiként tűnnek fel. Kontuly képe nem csupán az ábrázolt kislány gyermeki báját megragadó portré, hanem festői jókívánság is, a remélt jövő művészi sugallata.

      IRODALOM
      - Zwickl András: Kontuly Béla (Miskolc, 1904-Budapest, 1983). In.: Felfedezett és felfedezésre váró életművek. Konferencia 1995. Szombathelyi Képtár. Szombathely, 1998.
      - P. Szücs Julianna: A római iskola. Budapest, 1987.
      - Bizzer István: Kontuly Béla. Budapest, 2003
      MP

  6. Kontuly Béla - Budapest látképe
    1. 1927-ben a magyar állam megvásárolta a barokk Palazzo Falconierit (melyet Borromini bővített ki 1650-ben), hogy ott alakítsa ki a Collegium Hungaricumot, a római ösztöndíjasok posztgraduális művészképzőjét. Ennek vezetője és kurátora a neves művészettörténész, Gerevich Tibor volt. Az ő irányításával jött létre 1929 és 1936 között az ún. "római iskola" stílus.
      A felvidéki értelmiségi családból származó Nemessányi Kontuly Béla számára egy 1928-ban készített freskóterve felvételi nélkül biztosított helyet a kollégiumban. Itáliában ekkor a milánói novecento újklasszicista felfogása uralkodott, melyet világos komponálási módszer, letisztult rajz és hűvös harmónia jellemzett. A festő, aki saját bevallása szerint sokat tanult Rómában és Rómától, az ösztöndíjasok közül a legjobban hasznosította a kortárs olasz kezdeményezéseket. Elsősorban az 1930-as velencei biennálén megismert Felice Casorati sima, kidolgozott festői modora, konstruktivizáló, sematikus térfelfogása hatott rá. A 30-as évek közepétől főleg freskókat készített, míg kis számú táblaképét a hűvös modernség és az ironikus ábrázolási módszer jellemezte.
      1937-ben készült olajképén a téli Budapestet látjuk, valahonnan a Vérhalom környékéről. Az előtérben megjelenő kockaszerű, csupasz, élettelen házak Chirico festészetének letisztult, kubista formavilágát idézik. A sötéten csillogó Duna fölött feszesen ível át a leegyszerűsített Margit-híd. Mögötte, a háttérben Pest hóval borított házai csontszínű, homogenizált tömbökként jelennek meg. A precízen kidolgozott, hűvösen metafizikus hangulatú kép melankólikus idegenséget áraszt. A kihalt, csöndes világban sehol egy ember, vagy madár, csupán a Margitsziget parti jegenyesora és a hegyoldal finom rajzolatú fái mutatják az élet jeleit. A képen megjelenik az erő, a határozott vonalvezetés, mely erősíti a kép jelentőségteljességét, hatásos ábrázolásmódját.

      Irodalom:
      P. Szűcs Julianna: A római iskola. Budapest, 1987.
      PR

  7. Kontuly Béla - Óbudai téglagyár (Őszi tájkép)
    1. Kontuly Béla több festményen, vázlaton örökítette meg az óbudai téglagyárat és a budai hegyvidéket. (1932-es első Ernst Múzeumi gyűjteményes kiállításán vagy 1933-as Munkácsy Céh-tárlaton szereplő vásznai (Óbudai téglagyár, kat. sz. 161. és 127.) például máig beazonosítatlanok.) Miután két éven át, mint a magyar állam ösztöndíjasa, feleségével, Fuchs Hajnalka festőművésznővel Rómában tartózkodott, s 1930-ban hazatért, beköltöztek az időközben felépült Szeréna úti apró villába, mely - bár erősen átalakított formában - ma is áll.
      Innen - a Szemlő-hegy Duna felőli oldaláról - egykor csodás körpanoráma nyílt a Margit-szigetre, a Parlamentet övező pesti bérpalotákra, a Rózsadomb tetejére vagy balra fordulva Újlakra s a budai hegyekre. S bár rendkívüli vonzalmat érzett a természeti táj szépsége iránt, Kontuly Béla festményei - az új objektivista művészektől korántsem meglepő módon - leginkább a hétköznapi dolgok masszív, eltörölhetetlennek tetsző jelenlétét hirdetik. Amint végigtekintünk évtizedeken át készített látképeinek során, válik igazán nyilvánvalóvá, hogy a kimért, távolságtartó, leíró, számba vevő attitűd révén a harmonikus képi valóságért küzdő művész, a táj folyamatos változása, beépülése ellenére, milyen mélységben tudott az öröklét, a változatlanság, az ittlét festőjévé válni.

      Érdekes módon a modern ipari társadalomban igen későn, csupán az 1910-es évektől, az aktivizmus és a konstruktivizmus fellépésével jelent meg önálló képtémaként - a maga dinamikus valóságával - az ipari táj.
      Bortnyik Sándor művei reprezentatív példák a téma energikus, jövőbe mutató szimbólumként történő értelmezésére (Vörös gyár). A húszas években megjelenő új irányzatok közül az amerikai precizionisták (Charles Sheeler, Charles Demuth) és néhány német objektivista alkotó (Carl Grossberg, Karl Volker, Heinrich Hoerle, Oskar Nerlinger, Albert Renger-Patzsch) eltérő kifejezésmódban bár, de hasonlóan optimista hangulatban alkották meg gyárportréikat.
      Úúj objektivizmuson belül jelentkezett egy romantikus irány is, amely mintha az impresszionista vagy a naiv festészet felszabadult, felhőtlen
      természet-megfigyeléseit ültette volna át az 1920-30-as évek ízlésvilágába. Művészetükben a gyár, a gép a természeti kép részeként jelenik meg.
      Bár részleteik korántsem ízesülnek oly magától értetődően, mint Henri Rousseau egykori vásznain, a valóság objektív felidézésében mégis egyenrangú szerepet játszanak. (Louis Lozowick, Rudolf Schlichter, Gustav Wunderwald képeire gondolok.) Érdekes módon Kontuly Béla művészetében szinte mindegyik értelmezésre találunk egy-egy példát. Végletesen letisztult formavilágú Óbudai hajógyár (1932-33 k.) című vásznán önnön szépségükben mutatkoznak meg a racionális, szerkesztett gépi formák. Visszavonhatatlanul tükröződnek benne Fernand Léger szavai - "A modern ember egyre inkább átható erejű mértani rendben él."
      Ez a hideg tárgyilagosság Kontuly Béla festészetében 1930-tól jelentkezik- azaz két éves római ösztöndíja s a korszak európai festészetének tanulmányozása nyomán -, amikor a Szeréna útról lenézve az épülő Bauhaus-kockaházak, a hidak sora vagy az óbudai téglagyár megörökítésére vállalkozott, évszakok szerint változó formában. Jelen képünk is a fél karéjban kibányászott Kecske-hegyet, a rusztikus kőfalmeredély előterében apró színkockákra bomló gyártelepet mutatja be. A leegyszerűsített formákkal megoldott vöröslő őszi tájba törés nélkül illeszkednek a téglagyár apró kockái, színes háztetői, a maguk szinte mértani pontosságúvá finomodott alakzataival.
      A kerekded dombok és lankák között egy lépcsőzetes, magas oromfal fehérlik, melyet egy kemence füstös-fekete tömbje emel ki.
      S hogy a megfogalmazás bensőségessége, gyermeki naivitása ellenére mégse feledjük el, hogy a festő szándéka szerint itt egyáltalán nem azonosulásról, sokkal inkább távolságtartó objektivizmusról van szó, Kontuly a tájkép és a szemlélő közé egy dombról lefutó lépcsősort és fákat helyezett az előtérbe.
      A kompozíció kiegyensúlyozottsága, a vöröses-barna színharmónia, a finom tónusátmenetek révén azonban semmi sem képes a látszólagos idillt felborítani.

      KIÁLLÍTVA
      - Munkácsy Céh VI. kiállítása, Ernst Múzeum, 1934 május, (Ősz, 300 P);
      - CLVIII. Csoportkiállítás, Ernst Múzeum, 1936. február,
      (kat. sz. 36. Ősz tájkép, 300 P);
      - Ungarische Kunst-Ausstellung, Künstlerhaus, Wien, 1937. március-április
      (kat. sz. n. = Tájkép, 300 P);
      - Kontuly Béla emlékkiállítás, Ernst Múzeum, 2004. január-február

      IRODALOM
      - Bizzer István, Kontuly Béla, Mikes Kiadó, Budapest, 2003, kat. sz. 144.
      BI

  8. Kontuly Béla - Óbudai téglagyár
    1. Oeuvre-jegyzék: 189. In Bizzer István: Kontuly Béla. Mikes Kiadó, Budapest, 2003.

      Kiállítva:
      - Nyíregyházi művészeti hetek, 1940. május 4.- június 3.
      - Magyar reprezentatív kiállítás, Lugano, 1944.
      - Huszadik századi magyar művészet Haas János gyűjteményéből. Csikász Galéria, Veszprém, 1998. február 10. - március 21. katalógus: 60.
      - Kontuly Béla centenáriumi kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 2004. január 22. - február 18.

      Reprodukálva:
      - Bizzer István: Kontuly Béla. Mikes Kiadó, Budapest, 2003. 60. kép
      - Modern magyar festészet 1919-1964. Szerk.: Kieselbach Tamás, Budapest, 2004. 712. kép

  9. Kontuly Béla - Csendélet, 1940
    1. "Kontuly Béla festészete máris eredményes múlttal dicsekedhetik. Az olasz quattrocento és a legújabb itáliai törekvések emlőin táplálkozó művészetében mindig a bevégzettséget, a vázlatszerűségen felülemelkedő tökéletes befejezettséget, a tiszta, pontos megmunkálást tartja szem előtt. Stílusa tökéletesen korszerű..." – írta Ybl Ervin a művész 1936-os képei kapcsán. A mesterségbeli tudás legmagasabb szintjét ostromló fiatal magyar festő, az itáliai novecento hatására kialakult magyar neoklasszicizmus, az ún. Római Iskola egyik legkiemelkedőbb képviselőjévé vált az 1920–30-as években. A háború előtt kiállított, ma már csak ritkán felbukkanó műveit, szinte kivétel nélkül elismerő kritikák méltatták, ami elérhető hazai művészeti díj volt ebben az időszakban, azt Kontuly mind elnyerte.

      "Vallom, hogy a művészet nem csupán öncélú játék és a gyönyörködtetés eszköze, hanem magasabb, részint propagatív, részint nevelő célja is van, az optikai élvezet nyújtásán felül." – fogalmazta meg művészi hitvallását Kontuly Béla 1944-ben, Lóránth László Paletta címen megjelent, kortárs művészekkel készült interjúkat összegyűjtő kötetében. Ennek dacára a most aukcióra kerülő Csendéleten semmiféle nevelő szándék vagy propagatív cél nem érhető tetten. Színtiszta célja nem egyéb, mint az említett "optikai élvezet nyújtása". Az igazán karácsonyi hangulatú, ám az ilyen témájú ábrázolások minden tradicionális kellékét nélkülöző, simogatóan gyönyörű csendéleten, egy közel embernagyságú barokk szobor jelenik meg, amely feltehetően Kontuly saját tulajdona volt. A 16. században élt Avilai (Nagy) Szt. Teréz látomásai nyomán, Spanyolországban alakult ki az a kép-, valamint szobortípus, mely Názáreti Szt. Józsefet a gyermek Jézussal a karján ábrázolja. Mivel ugyanezt a szoborcsoportot Kontuly a közel egykorú, Műteremben (1939 MNG) című aktos kompozíciójának hátterébe is odafestette, feltehető, hogy a különlegesen szép barokk szobor inkább elsőrangú műtárgyként, sem mint szakrális jelentőségű kegytárgyként volt jelentős a számára. E Csendélet és Kontuly valamennyi egykorú, különleges viaszos tempera technikával festett képének egyik legfőbb jellemzője a minőség. Olyan minőségű műalkotások ezek, melyhez mesterségbeli tudásban foghatót keveset talál a korszak festészetével foglalkozó szakember avagy gyűjtő. Kontuly szinte utánozhatatlanul kifinomult színvilágú Csendélete máig megőrízte éteri tisztaságú színpompáját és fényerejét.

      Kontuly az 1942-es Velencei Biennálén három művét állította ki a tárlat katalógusának tanusága szerint. Az 1940-ben Ferencz József-díjjal jutalmazott Jairus leányának feltámasztása című nagyméretű, biblikus kompozícióját, valamint két csendéletet. Ez utóbbiak közül az egyiket az olasz állam vásárolta meg ekkor a római Galleria Nazionale d’Arte Moderna számára, ahol ma is található. A másik, most aukcióra kerülő Csendélet, hat és fél évtizednyi lappangás után, most kerül ismét a nagyközönség elé.

      Kiállítás:
      XXIII. Esposizione Biennale Internazionale d’Arte, Venezia, 1942. Kat. sz.: 39. (Natura morta)

      Irodalom:
      Ybl Ervin: Az Ernst-Muzeum csoportkiállítása. Budapesti Hírlap, 1936. február 16.
      Lóránth  László: Paletta. Budapest, Jelen Könyvkiadó, 1944, 111-113.
      Bizzer István: Kontuly Béla. Budapest, Mikes Kiadó, 2003.
      RA

  10. Kontuly Béla - Óbuda, 1949
    1. Nemessányi Kontuly Béla 1929–1930-ban a római Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként csatlakozik a nálunk római iskolaként ismert művészeti irányzathoz. Az újklasszicizmus egyik képviselőjeként később főleg egyházi feladatokat vállal, nagyméretű kompozícióit falképekként kivitelezve. 1933 óta állít ki.

      Tárgyi világa csaknem kizárólag vallási témákra korlátozódik táblaképeinél is. Sokat foglalkoztatott egyházi festőként Molnár C. Pállal dolgozik együtt az 1930-as évek második felében.

      1940 és 1947 között a Képzőművészeti Főiskolán előbb a  festő-szak, majd az 1945 után létrehozott freskó-szak vezetője.

      1941-ben Vitéz Nagy Zoltán elbeszélő, mesélő kedvű művészként mutatja be, rámutatva, hogy az utóbbi időben képein mind több szimbolizmus érezhető.

      Pipics Zoltán 1944-ben úgy jellemzi mint akinek  “A jelképesség újabb munkáira is jellemző éppúgy, mint színeinek halk lírája, vonalainak lágy dallamossága. De ezekben már ismét a természet közvetlenebb megfigyelése, erőteljes rajzi kultúra, néha döbbenetes plasztika és részletmegmunkálás s a töretlen színek pompája érvényesül."

      1945 után megkísérelte művészetét az új társadalmi rend szolgálatába állítani, de a sorozatos visszautasítások miatt mind jobban visszavonult.

      1949-ben festi Óbuda című művét, amelyet burkolt vallásos tematikája miatt nem állított, vagy nem állíthatott ki. Az ipari tájban életterét vesztett cigányság kivonulása átvitt értelemben a szabadságát kereső ember szimbólumává nemesedik nagyméretű festményén. A trecentóig visszanyúló neoklasszicizmus kedvelt témája többek között Mária, József és a gyermek Jézus menekülése Egyiptomba a betlehemi gyermekgyilkosság elől. Az ikonográfiailag szigorúan meghatározott jelenet profanizált változatban és több alakkal kibővítve jelenik meg Kontuly alkotásán.

      A kép analógiájaként Cigányok (MNG) című 1944-ben festett műve kínálkozik, amelynek komponálási módja – előtérben az alakok, háttérben az épített környezet – az Óbuda közvetlen előzményének tekinthető.

      A vallásos téma világias megfogalmazására pedig Szőnyi István 1945 után készült Mária mennybemenetele oltárképe (MNG) nyújt további adalékokat.

      Lóránt László 1944-ben interjút készített a művésszel, aki így fogalmazta meg ars poeticáját : “Vallom, hogy a művészet nem csupán öncélú játék és a gyönyörködtetés eszköze, hanem magasabb, részint propagatív, részint nevelő célja is van, az optikai élvezet nyújtásán felül." Így figyelmezteti nézőit Kontuly, műveinek a látvány által nyújtott gyönyör mellett, azok megbúvó gondolati tartalmaira is.


      Irodalom
      P. Szűcs Júlianna: A római iskola. Bp. 1987. 79-81., 90-91.o.
      20. századi magyar festészet és szobrászat. MNG. 196.o. - u.ott irod. is
      Pipics Zoltán: 100 magyar festő. é.n. (1944).  172-173.o.
      Lóránth László: Paletta. Bp. é.n. 111-113.o.

       

  11. Kontuly Béla - Csendélet narancsokkal
    1. Kontuly Béla az 1940-es évekre a magyar neoklasszicizmus egyik vezető mestereként vív ki magának széleskörű elismerést. Hírnevét elsősorban monumentális falképeinek köszönheti, de táblaképekkel is rendszeresen megjelenik a hazai tárlatokon, valamint a magyar művészetet külföldön népszerűsítő nemzetközi kiállításokon. 1941-ben, Aba-Novák betegsége miatt, Kontuly helyettesítő tanárként átveszi katedráját a Képzőművészeti Főiskolán. 1942 és 1946 között pedig kinevezett tanárként folytatja pedagógusi működését ugyanitt. 1945 után megkísérli művészetét az új társadalmi rend szolgálatába állítani, de a sorozatos visszautasítások miatt mindjobban visszavonul. 1946 nyarán az ún. B. lista bizottság felmenti állásából. Ezt követően előbb portréfestésből él, majd 1947-től ismét egyházi megrendelésekre dolgozik. A falképmunkálatokra alkalmatlan teleket csendéletek és tájképek festésével tölti. Új stílusában a tiszta festőiség dominál, elsősorban közvetlen optikai benyomásait rögzíti a vászonra.

      Csendélet narancsokkal  című alkotásán is a barokk anyag- és látványfestészet példái szolgálhattak kiindulásul. A tárgyszerű realizmussal megfestett csendélet méltán reprezentálja Kontuly mesterségbeli tudásának magas fokát. A különböző anyagok – az asztalterítő bársonyos puhasága, a tál fémes csillogása és a rajta tükröződő gyümölcsök érzéki megjelenítése – szinte kézzelfogható valóságukban materializálódnak a vászon síkján.

      Az 1970-es években Kontuly mindinkább kiszorulva az államilag támogatott művészeti közéletből az ARTEX-en keresztül értékesíti alkotásait, így azok legnagyobb része, közvetlenül elkészültük után külföldre kerül. Japánban kiemelt érdeklődést váltanak ki csendéletei, aktjai, valamint életképei, melyekkel az 1973., 1974., 1976. és 1980. években rendezett magyar anyagot felvonultató kiállításokon jelenik meg. Az 1970-es években festett munkáinak java, külföldi gyűjtemények részét képezi. Csendélet narancsokkal című műve azon kevés festményei közül való, melyek Magyarországon maradtak. Realizmusa ellenére is oldott festőisége, a látványhoz líraian kötődő szemlélete egyfajta átmenetet képez a klasszicizáló merev plaszticitás és a kifinomult, posztnagybányai festészet hagyományai között.

      Irodalom:
      ’73 Hungarian Art. Brillant Nostalgie. Tokio, Gekkoso, kiáll. kat.
      ’74 Hungarian Art. Tokio, Gekkoso, kiáll. kat.
      ’76 Hungarian Art. Tokio, Gekkoso, kiáll. kat.
      Modern Hungarian Art. 1980. Tokio, Gekkoso, kiáll. kat.
      20. századi magyar festészet és szobrászat. A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításának katalógusa. Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1986. 196.

      Kiállítva:
      Műgyűjtők Galériája Aukciós Ház 20. árverés 1996. ápr. 25 – máj. 2. kat. sz.: 188.
      RA

  12. Kontuly Béla - Árvák, 1932
    1. Kontuly Béla 1929-30-ban a magyar állam ösztöndíjasaként tartózkodott Rómában. A Janus-arcú "örök város"-ban felhalmozódott remekművek szédítő áradatával és az ekkor már Európa-szerte teret hódító új tárgyiasságnak a klasszikumot felülírni próbáló itáliai változataival szembesülő Kontulyn alkotásra képtelen bénultság vett erőt. A monumentális falkép és a hagyományos táblakép korszerűsítésének igényével fellépő művészt e holtpontról a többek között Felice Casorati által képviselt neoklasszicista irány, festés- és szemléletmód megismerése mozdította ki. 1932 novemberében, a budapesti Ernst Múzeumban mutatta be az elmúlt négy évben született táblaképeit, köztük a nemsokkal korábban festett Árvák című festményét.

      Metafizikus hangulatú kettős portréját Kontuly a címválasztással életképpé, vagyis az előzmények és következmények határvonalán álló konkrét élethelyzetet bemutató jelenetté módosította. E címadás igazítja el a nézőt, hogy a cselekvésképtelenségbe dermedt, a lábuk előtt fekvő bábu tehetetlenségével ülő figurákat szüleiket vesztett és gyászba öltözött fiatalokként értelmezze. A határozott körvonalú, csupán a saját színeivel árnyalt homogén síkokból épített környezet, melyben a szereplők megjelennek, tulajdonképpen az egy évtizeddel korábbi, Kassák Lajos és Bortnyik Sándor által kidolgozott képarchitektúrák rokona. A művészettörténeti idézetgyűjtemény része a reneszánsz portréfestészetben gyakran alkalmazott nyitott ablak motívuma is, mely tágabb összefüggésben utal az elvesztett aranykorra, a festészet nagy korszakainak végleges elmúltára. E nosztalgikus alaphangot erősíti a lányalak lábánál heverő játékbaba, amely a szereplők gyermekkorának végérvényes lezárultát szimbolizálja. Kontuly festménye éppen attól emelkedik a remekművek sorába, hogy a különböző korokra és stílusokra vonatkozó utalások és idézetek egymást kiegészítve olvadnak össze modern és korszerű műalkotássá.

      Pécs, Janus Pannonius Múzeum, ltsz.: 72.334
      RA

  13. Kontuly Béla - Szomorúság
    1. Kontuly Béla 1929-30-ban, mint római festészeti ösztöndíjas dolgozik Olaszországban. Ennek kapcsán találkozik az olasz festészet neoklasszicista áramlatával, mely az avantgarde formabontó művészete révén szétforgácsolódott, klasszikus szépségeszményt teszi újra követendővé. Az új stílust - novecento - elsősorban a korai reneszánsz alapító mestereinek (Giotto, Fra Angelico, Piero della Francesca) vonalkultúrája, redukált formavilága, szélsőségektől mentes kifejezésmódja vonzza. E tágabb körben Kontuly műve a quattrocento festészet nőideáljának, Botticelli Vénuszainak visszhangja. Más részről a Szomorúság, amint ez a címadásban is kifejeződik, érintkezik a századforduló szimbolizmusával is, közeli rokonai Puvis de Chavannes rezignált szépségű aktjai. A kép álomszerű, varázsos hangulatának ihletői közt fellelhető, Kontuly stílusának kialakulására nagy hatással bíró, Giorgio de Chirico által fémjelzett szürrealisztikus, metafizikus festészet visszhangja is.

      Az egy éves itáliai ösztöndíj hatására Kontuly stílusa megérik, letisztul. A korai stíluskísérletek terepe elsősorban a tájkép, csendélet, illetve az emberi alak tekintetében az aktfestészet. A test, ahogy a táj is stilizált, a leglényegesebbre redukált formákból épül, a szikár összképet csak a lágyan megformált részletek oldják. Ebben a tekintetben a mű közeli analógiája, a szintén római ösztöndíjas Domanovszky Endre, inkább az északi reneszánsz műveivel rokonságot mutató, 1928-ban készült női aktja, (Dunaújváros, Domanovszky Képtár) illetve Molnár C. Pál, Pándy Lajos 1930-as években kibontakozó metafizikus aktfestészete.

      Kontuly első hazai, 1932-ben az Ernst Múzeumban megrendezett, bemutatkozó kiállításának anyagát nagyrészt a tájkép és csendélet műfajának képei teszik ki. A Szomorúság, melynek keletkezése közvetlenül az olaszországi kinntartózkodást követő időszakra, 1929-ra tehető, azon kevés művek egyike, melyek képet adnak Kontuly e korai, alig ismert korszakának műveiről. Talán azonosítható az 1932-es gyűjteményes tárlaton  Akt címen kiállított, árából ítélve (800 ft) nagy méretű művel. A festmény ezt követően Berczeli A. Károly, Kontuly festészetének legfőbb értője és támogatója gyűjteményébe került.

      Irodalom :
      A festmény reprodukciója: P. Szűcs Júlianna: A római iskola. Bp. 1987.79-81., 90-91.o., 30.kép
      Dr. Vitéz Nagy Zoltán: Új magyar művészet. Bp. Atheneum, 1941. 78-79.t.
      Dr. Pipics Zoltán: 100 magyar festő. Bp. Szent István Társulat, 1944. 172-173.o.
      Lóránth László: Paletta. Bp. é.n.111-113.o.

  14. Kontuly Béla - Kánai menyegző (Kánai csoda)
    1. OEUVRE-JEGYZÉKSZÁM: 136.
      In.:Bizzer István: Kontuly Béla. Mikes, Budapest, 2003.

      PROVENIENCIA:
      korábban Kovács Dezső gyűjteményében (1983-1987)

      KIÁLLÍTVA:
      CLVIII. csoportkiállítás. Basch Andor, Domanovszky Endre, Ijjász H. Imre, Kontuly Béla, Vadász Endre festőművészek és Halmágyi István szobrászművész kiállítása. Ernst Múzeum, 1936. február, katalógus: 30.

      KIÁLLÍTVA ÉS REPRODUKÁLVA:
      Az OMKT fennállásának 75. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi kiállítás. Műcsarnok, Budapest, 1936. május-június, katalógus: 65.
      Római Iskola I. Keresztény Múzeum, Esztergom, 1983. katalógus: 64.

      REPRODUKÁLVA:
      Vasárnap újság, 1936. 2.
      Újkor, 1936. 4. 1. 131. oldal
      Új Magyarság Vasárnapja, 1936. április 26.
      Magyarság Képes Melléklete, 1936. május 10. 5. oldal, 19. szám (Kánai csoda címen)
      Jajczay János: Mai magyar egyházművészet. Budapest, 1938. 48. kép
      Római Iskola I., Keresztény Múzeum, Esztergom, 1983
      P. Szücs Julianna: A Római Iskola. Corvina Kiadó, Budapest, 1987. XI. kép
      Mai Vetés, 1994. 2. 13. oldal

      Kontuly Béla az (1928-29-es) első római ösztöndíjas generáció tagjaként vált az 1930-as években elismert festőművésszé. Ez az időszak egyben pályája felívelésének, megalapozásának is a kora, mely 1940-ben, főiskolai tanári kinevezésében és a budapesti Ferenc József-díj elnyerésében teljesedett ki. Ezt az ígéretes kibontakozást a II. világháború drámája, még inkább az 1950-es évek művészetpolitikája törte meg. Kontuly művészi ambíciója ugyanis az volt, hogy folytatja a kollektív műfajok megújításának aba-nováki programját, mely intézményi pártfogást, szervezett mecenatúrát igényelt – cserébe azonban ki volt téve az uralkodó politikai-ideológiai követelményeknek. A vallásos gondolkodású művész végül ezért vált élete második felére – a „hivatalos művészettől” eltávolodó „templomfestővé”.

      Az aukcióra kerülő nagyszabású, látványos olajfestményét, a Kánai menyegzőt, Kontuly először 1936-ban mutatta be az Ernst Múzeumban megrendezett második gyűjteményes kiállításán – egy időben a Műcsarnok kortárs olasz művészetet felvonultató tárlatával. A korabeli közönség számára lassan megszokottá váló finom színhatású, konstruktív budapesti látképei és arcképei mellett ezúttal új szemléletű figurális kompozíciókkal jelentkezett – a Szent Sebestyén halálát ábrázoló Vértanúsággal (ma MNG), a Mária életével és a Kánai menyegzővel. E három nagyméretű pannó nemcsak stilisztikailag állítható párhuzamba. Ugyan nem egyházi megrendelésre készültek, az eszmei közösség köztük mégis nyilvánvaló: a művész a legújabb esztétikai elvek, egy korszerű festői program reprezentáns darabajaiként tárta ezeket együttesen nyilvánosság elé.

      Bár a Római Magyar Akadémia kurátora, Gerevich Tibor professzor sajtónyilatkozataiban rendre úgy reklámozta kedvelt ösztöndíjas művészeit, mint akikkel „új útja nyílt meg a magyar művészetnek”, Kontuly 1929-32 között, friss külföldi élményei nyomán festett racionálisan tárgyilagos szemléletű, személytelen vedutái, visszafogott portréi és síkszerű, sematizáló figuraképzése, nem nyerték el azonnal sem a kurátor, sem a közönség tetszését (noha első gyűjteményes bemutatkozása alkalmával – melyet szintén az Ernst Múzeumban tartott 1932-ben – számos dicsérő szót kapott a kritikusoktól). Újabb, 1935-36 folyamán készült vallásos témájú vásznai azonban már pontosan azokat az esztétikai elveket valósították meg, amiket a professzor is elképzelt: „Monumentalitást, valóságérzést és nagyvonalú, tömör elgondolást tanulnak Rómában a fiatal magyar művészek”. (Magyarország, 1930. július 24. 8. oldal) Nem véletlen, hogy a Kánai menyegzőt még abban az évben Ipoly Arnold-díjjal jutalmazták, a Szent Sebestyén pedig állami vásárlás útján 1940-ben a Fővárosi Képtárba került.

      A Kánai menyegző témáját Kontuly először 1929-30-ban falképen festette meg a premontreiek gödöllői refektóriumában. Az aukcióra kerülő festmény már sokkal kiérleltebb kompozíciót mutat, sőt később – a vízhordó álló nőalakot kiemelve – egy erősen redukált változata is megvalósult, mely az 1940-es évek elején Bálint Sándorhoz került Szegedre (ma a Móra Ferenc Múzeum tulajdona).

      Kontuly új festői programjában „a konstruktív képszerkesztés, a véletlennek, esetlegesnek kiküszöbölése, lezárt, szinte építészeti formák keresése […], általában a kép felépítése a cél.” (vö. riport Kontulyval, Prágai Magyar Hírlap, 1935. február 3.) Ez a megszerkesztettség, szándékos mesterkéltség különös, enigmatikus erővel ruházza fel a képeket, melyek modernségét a korabeli műkritika is elismerte: „Stílusa tökéletesen korszerű, típusos; festői kiegészítője a mai tárgyilagos építészetnek és a sima bútoroknak.” Ugyanakkor azt is észrevették, hogy a kortárs Neue Sachlichkeit és az olasz Novecentismo irányzatai mellett klasszikus példák is ösztönözték a művészt: „Piero della Francesca az eszménye”. Kontuly egyik sajtónyilatkozatából is azt derül ki, hogy a XV. századi velencei festő, Vittore Carpaccio szimultán kompozíciós megoldásából indult ki, amikor 1934 folyamán a Hermina-kápolnában festett falképeket (Mária és Jézus élete) (Prágai Magyar Hírlap, 1935. február 3.) Új vallásos képei igazából kétfajta középkori itáliai kompozíciós hagyományt egyesítenek: a sacracon versazionéknak a képi előtérre koncentráló,középtengelyes, szimmetrikus elrendezését és a szentek életének szimultán (egyidejű) bemutatását vonta össze egy ábrázoláson belül. A műfajilag hitelesített, művészi eszményeket is kifejező szerkesztési elveket egészíti ki Kontuly műveiben a modern figuraképzés, a bábszerűen merev, sematizált arcok, melyek még az 1932-33-mas figurális kompozícióiból erednek (Vakok, Árvák, Pusztai prédikáció). A tárgyilagosságra jellemző kemény kontúros formaadás azonban az újabb nagy vásznain oldódik, színeiben is gazdagodik. A festésmód finomságai, a lazúros tónusátmenet, az opálosan csillogó színvilág már az újabb, spirituális tartalmak kifejezésére szolgál.

      Fontos kiemelni, hogy annak ellenére, hogy ezek a vásznak nem egyházi megrendelésre, azaz szakrális-liturgikus funkcióhoz készültek, mégis a vallásos kontemplációt segítik elő, amennyiben egy elanyagtalanodott, átszellemült világ képét tárják elénk. Ahogy a képek kritikusa megjegyezte: „A modern plakátszerűséget, a szabályos, józan formákat jól egyezteti össze a figurális mintázás érzékeny plasztikájával. Az élő test finom átmeneteinek éreztetése, gondos átszellemített kezelésük különösen jól érvényesül a rideg, mértani formák környezetében.” A merengő pózokba merevített szereplők emelkedett gesztusai ugyanis a képi mozdulatlanságot állítják szembe a forrásul szolgáló bibliai szövegek narratív dinamikájával. Vagyis nemcsak a témán keresztül kíván hatni, hanem elsősorban – a téma kapcsán – a művészi megjelenítés, azaz a képi értékek szuggesztivitása révén vezeti a szemlélődő lelkét a spiritualitás felé. Elsősorban tehát a festői eszközökre, a színek és a fényhatások erejére támaszkodva hat, ezek járják át a szimbolikus erővel felruházott gesztusokat. A képek hátteréül szolgáló leegyszerűsített, „modernizált” építészeti és tárgyi környezet is arra való, hogy kiemelje a figurákat eredeti történeti idejük esetlegességéből, valószerűségéből, s valamiféle örökké tartó, lelassított áramlásba kapcsolja be őket. Ennek az áramlásnak a fény- és színtársítások adnak ritmust és egyben spirituális tartalmat. A szemlélő azonnal ráérez erre a rejtett törvényszerűségre, melyet mélyebb szellemi vonatkozások szimbolikus kifejezéseként interpretál. Így látta a korabeli kritikus is: „Az emberek megható lelkiségén nyugszik kompozícióinak bensőséges hangulati varázsa. […] A Kánai menyegző előterében térdelő nő egyik legtökéletesebb eredménye ennek az átgondolt, spirituális stílusnak.” Ezt a szinte atmoszférikus színhatásokra törekvő, mégis elvont, misztikus fényekként megjelenő sfumatot nem igen alkalmazták a kortárs olasz festők sem. Noha a szimbolikussá nemesedő figurák szoborszerűen merev kialakítására jó párhuzamnak mutatkoznak Ubaldo Oppi vagy Felice Casorati vásznai, a lírai finomságú, szinte melankolikus színvilág már sokkal kevésbé jellemző rájuk, talán Virgilio Guidi és Corrado Cagli egy-egy képe idézhető fel példaként, a német figurálisok közül pedig a kimondottan olasz hatás alatt dolgozó „neo-nazarénus” müncheni Georg Schrimpf művészete. Kontuly új nagy vásznai tehát egyértelműen a vallásos festészet modernizálására tett kísérletek, s ez már tökéletesen megfelelt Gerevich Tibor elvárásainak, aki 1920-as programadó írásában emelte ki először a tradicionális műfajok megújításának igényét.

      Kontuly magánélete és művészi karrierje egyaránt 1936 körül ért be: saját műtermes házat tudott felépíteni a Rózsadombon, megszületett egyetlen leánya, Éva, ugyanakkor két fontos elismerésben is részesült ebben az évben, az 1500 pengős Klebelsberg-díjat, melyet a festők közül ő kapott meg először, és – épp a Kánai menyegző című képéért – az Ipoly Arnold-díjat ítélték neki, melyet kimondottan vallásos-történeti kompozíciókért adományoztak. 1936-tól kezdődően mentora, Gerevich Tibor a velencei biennále állandó magyar képviselőjévé avatta Kontulyt (1936-ban pl. a Mária eljegyzését állíttatta ki). A Kánai menyegző című kép ily módon történetileg és stilisztikailag is kiemelkedő helyet foglal el a két világháború közötti festészetben: a polgári műfajok modernizmusát egyesíti a spirituális-esztétikai elmélkedésre késztető klasszikus festészettel, s így nemcsak Kontuly életművén belül, de a korabeli figurális kompozíciók között is a legjelentősebb alkotások egyikének tarthatjuk.

      BI

  15. Kontuly Béla - Gyermekarckép (Ifj. Pacher Béla portréja)
    1. Kontuly Béla festői életművét az elmúlt években - elsősorban a Szombathelyi Képtár 1992-es, a magyar posztexpresszionizmust bemutató kiállítása óta - mind a művészettörténeti kutatás, mind az aukciók közönségének egyre fokozódó figyelme övezi. Indokolt fejleménye ez annak az érdeklődésnek, mely a két világháború közötti magyar festészet eddig méltatlanul elhanyagolt újklasszicista vonalának felfedezéséből fakad. Kontuly művészete tökéletes illusztrációja lehet ennek a letisztult, hűvösségig elegáns festészetnek. Képei nem csak a korabeli olasz impulzus, elsősorban Felice Casorati és Ubaldo Oppi hatásáról árulkodnak, de párhuzamba állíthatók a német új tárgyias festészet számos műalkotásával is.

      Az európai művészet a 20-as évekre túljutott a tradicionális kereteket felszámoló formai újítások, kifejezésbeli kísérletek korszakán. A lecsendesedés, lehiggadás ideje következett. A hagyományos festői értékek visszakerültek státuszukba, a közvetíteni kívánt tartalom, a mesterségbeli tudás, a kiérlelt, lezárt kompozíció újra fontossá, a kvalitás mércéjévé vált. A józan, szigorú, leíró jellegű formaadás, a hangsúlyos, éles körvonal egyszerre jellemzi a korabeli festők modorát, soroljuk őket - hazájuk földrajzi elhelyezkedésétől függően - akár az Art Deco, a Novecento Italiano vagy a Neue Sachlichkeit követői közé. Az alkotók szinte soha nem látott kedvvel fordultak az emberi alak művészi újrafogalmazásának problémája felé. Az irányzat legkedveltebb, szinte programszerű műfaja a portré lett, ezen belül is rendkívül népszerűvé vált a gyermekek ábrázolása. E képek, általában révedő, szomorkás szemű szereplői, gyermekjátékok között tűnnek fel. A vizsgált festmény nem csupán a téma választásban, de a kompozicionális megoldások, a kolorit, a formaadás és a festői modor jellegzetességeinek tekintetében is kitűnően reprezentálja a korszak újklasszicista irányvonalát. A frontális beállítás és a kép szerkezete az állandóságot, az esetlegességgel szemben a kiérlelt biztonságot sugallja. Alkotója kerülte a mozgalmas, dinamikus megoldásokat, a képelemek az átlók helyett a függőleges és vízszintes irányt hangsúlyozzák. A fiú alakja, a háttér építészeti elemei és a közöttük feltűnő tájrészletek két keskeny sávja a függőleges irányt jelölik ki, párhuzamosaik a rendezettség érzetét közvetítik. Kontuly többször alkalmazta azt az itt is feltűnő megoldást, ahogy a figura mögé egy semleges, homogén síkot -drapériát vagy építészeti részletet - helyez, és e mellett egy vagy két keskeny sávban felhasítja a teret a külvilág felé. Ezt a kompozíciós sémát látjuk az 1930-ban készült, a Kieselbach gyűjteményben lévő Proletár lány és a pécsi Janus Pannonius Múzeum Árvák című képén is.
      A teret illetve az ábrázolt formákat határoló síkok szinte a bauhausos festők megoldásait idéző, konstruktív kezelése fontos jellemzője Kontuly festészetének. 1935-ben, az izmusok formabontó stílusát bírálva, saját művészi hitvallásának összefoglalását adja egy újságírói kérdésre adott válaszban: "A közelmúlttal szemben az erkölcsösségig szigorú rajz, a lezárt, szinte építészeti formák keresése, a tárgyak lokálszínével, mint képelemekkel való tudatos bánás, általában a kép "megépítése" a cél." Kontuly tehát a készülő festményt egy logikus egység elérése érdekében formálja, amelyben az ábrázolt elemek egyenrangúak és helyüket a konstrukció belső szabályrendszere jelöli ki. Többek között ezzel a tudatos képszerkesztési alapállással magyarázható, hogy láthatóan keresi azokat az alkalmakat, mikor képeinek szövetébe hangsúlyos feliratokat illeszthet. Ezt nem kizárólag portrékon, de csendéleteken is alkalmazza. A képünkön olvasható antikvabetűs, latin nyelvű szöveg a készítés idejét és a modell életkorát rögzíti. A klasszikus portrék gyakori elemét Holbein mintájára , a fej által kijelölt függőlegestől balra és jobbra helyezte el. Hitelesít, emlékeztet, dokumentál, de egyben tudatosítja a modell rögzített vonásainak idővel elillanó voltát is. Az írott szöveget közvetettebb módon is felhasználja az ábrázolt jellemzése érdekében. A kép jobb sarkába vetett könyv jól látható címe nyilván hasonló módon ad személyes, csak a hozzátartozók számára feltáruló információt a modellről, mint híres önarcképén a polcon álló könyv gerincén végigfutó Mereskov felirat.
      Kontuly festészetének talán legmegkapóbb jellemzője műveinek egyéni, rendkívül artisztikus, tompa koloritja. Képünket egyöntetű, barnás tónusú színvilág jellemzi, leheletfinom tónusátmenetekkel, végletesen eldolgozott felülettel. A festői mentalitás józansága, hűvössége dominál. Távolságtartást sugall, de sokszor, mint a csipkegallér és a kézelő minuciózus kivitelezésével, a holland XVII. századi realisták módjára hirdeti a mesterségbeli tudást, lelkiismeretességet és a részletek iránti odaadó figyelmet.
      Kontuly gyermekportréja az életmű legjobb korszakából származó, kiemelkedő munka. Kitüntetett helyét többszöri kiállítása valamint a korabeli és a későbbi reprodukálások is bizonyítják. Megfestése illetve a 30-as évek kiállításai óta először tűnik fel a széles közönség előtt. Illusztrálja festőjének kvalitásait és a magyar művészet történetének újklasszicista, újtárgyias irányzatának egyre nyilvánvalóbbá váló értékeit.

      Reprodukálva:
      Új Magyarság Vasárnapja, 1935 április 7.;
      P. Szücs Julianna: A római iskola. Budapest, 1987. 130. Kép
      Bizzer István: Kontuly Béla. Mikes, Budapest, 2003. 46. kép

      Irodalom:
      Zwikl András: Kontuly Béla (Miskolc, 1904-Budapest, 1983) in.: Felfedezett és felfedezésre váró életművek. Konferencia 1995. Szombathelyi Képtár. Szombathely, 1998.
      P. Szücs Julianna: A római iskola. Budapest, 1987.
      Proveniencia: korábban Péczely Béla tulajdonában

      Kiállítva:
      - III. Nemzeti Képzőművészeti kiállítás. Műcsarnok, Budapest, 1935. március 24. – május 15. katalógus: 215.
      - CLVIII. Csoportkiállítás. Ernst Múzeum, Budapest, 1936. február, katalógus: 35. (Gyermekarckép címen)
      - Arcképkiállítás. Műcsarnok, Budapest, 1941. november, katalógus: 339.

  16. Kontuly Béla - Jairus leányainak feltámasztása
    1. Az ábrázolt jelenet  Jairus, a zsidó főpap halott lányának feltámasztása, az evangéliumokban Jézus csodálatos gyógyításainak sorában található. (Mt 9,18 skk, Mk 5,21 skk, Lk 8,41 skk) A kép a történetnek azt a pillanatát eleveníti meg, amint Jézus szavára (Talitha, kúmi - Leányka, kelj föl) fölkel a már halottnak hitt lány. Kontuly képén a csodatévő visszafogott gesztusára a lány Michelangelo Ádám teremtése freskójáról ismerős eszmélő testtartása válaszol, míg Jézus oldalán a lány szülei és az előzőleg meggyógyított vérfolyásos asszony alakjainak csodálkozó kézmozdulatai kísérik a jelenetet.

      Kontuly Béla két háború közötti festészete klasszicizáló stílusában az olaszországi novecento ihlette ún. Római iskolához kötődik. Az avantgarde formabontó kísérletei után ez az áramlat újra az ábrázolás klasszikus hagyományai, az eszményi szépség felé fordul. Jairus lányának feltámasztása a testeket geometriai alapformáik felé közelítő, végletekig egyszerűsített látásmódjával, a figurák visszafogott gesztusaival és síkszerű kompozíciójával közvetve a quattrocento mestereinek (Piero della Francesca, Masaccio, Ghirlandaio) festészetéhez kapcsolódik.

      Kontuly 1929-1930-as római ösztöndíja során szerzett élmények hatására kialkított, az olasz szürrealizmus metafizikus festészetéhez még némileg kötődő stílusa az 1930-as évekre gazdagabbá válik, gyakoribbá válnak sokalakos, narratív jelenetei. A korai semleges vagy szimbolikus témájú műveket festészetében biblikus kompozíciók váltják fel. Ezzel párhuzamosan számos egyházi murális, épületdíszítő megrendelésnek is eleget tesz. (Hermina-kápolna 1934, budai Szt. Anna templom 1939 stb.) A Római iskola szikár, szélsőségektől mentes látásmódja alkalmasnak bizonyult a vallásos festészet megújítására.

       Az 1930-as évekből Kontuly több, az itt kiállított műhöz stílusában igen közel álló biblikus kompozíciója ismeretes: Keresztelő Szt. János prédikációja (1932 - MNG), Kánai menyegző (1936 - mgt.), Szt. Sebestyén (1937), Mária eljegyzése (1935 k.). A Jairus-témát a Római iskola más képviselői, de maga Kontuly is többször megfesti. Az újszövetségi téma feldolgozásának e körben egyik legkorábbi példája, és egyúttal a kiállított képnek is közeli analógiája, a szintén római ösztöndíjas, Domanovszky Endre, 1929-re datált, a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található Jairus-képe. Kontuly Béla 1940-ben újabb változatát készíti el a témának, mely formailag távolodást mutat a korábbi változat szigorú neoklasszicista szemléletétől. E művet 1940-ben a Ferenc József festészeti díjjal jutalmazzák.

      Irodalom :
      Dr. Vitéz Nagy Zoltán: Új magyar művészet. Bp. Atheneum, 1941. 78-79.t.
      Dr. Pipics Zoltán: 100 magyar festő. Bp. Szent István Társulat, 1944. 172-173.o.
      Lóránth László: Paletta. Bp. é.n.111-113.o.
      P. Szűcs Júlianna: A római iskola. Bp. 1987.79-81., 90-91.o.,XI. tábla, 33.,78.,79. kép